Kép forrása: pixabay.com
Kislányként mindig is úgy képzeltem, hogyha felnövök, megtalálom az igazi párom, együtt öregszünk meg és örökkön örökké együtt is maradunk, mint a mesékben. Persze idővel rájöttem közel se ilyen egyszerű képlet ez, de még mindig hiszek abban, hogy megtalálhatjuk valódi társunkat. Habár a visszajelzések alapján ma már teljesen más az emberek gondolkodásmódja.
Fogyasztói társadalomban élve mindenhol azt látjuk, hogyha valami elromlott vagy csak szimplán meguntad cseréld le egy másikra, mert majd ezután egy még jobbat és újabbat kapsz. Talán valamelyest ez igaz a kapcsolatokra is. Ha egy picit is úgy érzed unalmas a kapcsolatod, akkor mindenképp váltsd le a társad. Miközben az igazi kapcsolatok arról szólnak, hogy folyamatosan dolgozni kell rajta. Sose értettem miért nem az az első hogy megoldani akarja valaki a dolgokat, elvégre egyszer oka volt annak, hogy a másikat választotta. Nem eldobni, hanem megjavítani, megbeszélni kellene a problémákat. Sokkal önzőbb világban élünk, nem figyelünk egymásra, és amíg ilyen felfogásban cserélgetjük a partnerünket, nem gondolunk bele abba se, hogy minden két emberen múlik. Úgyhogy ha azt érezzük unalmas már a párunk mellett lenni, akkor bizony mi is hibásak lehetünk benne.
Kép forrása: pixabay.com
A hangulatunk külső hatások miatt is folyamatosan változik, így előfordul az is hogy az egyik félnek többet kell tennie aznap a társáért és kapcsolatáért. Néha el kell fogadni azt is, hogy a másiknak rosszabb napja van. Ilyenkor felelőtlen lehet az ember és idegességből önakaratán kívül is megbánthatja a másikat, viszont tudnia kell ezért bocsánatot kérni is. Nem igazán szeretjük belátni, hogy mi is hibázhatunk, ennél hiúbbak vagyunk, de az első lépés itt kezdődik, hogy tudomásul vesszük mi is tévedhetünk.
Az emberek nem ragaszkodnak már annyira egymáshoz, nem küzdenek, hanem az egyszerűbb utat választják. Természetesnek veszik, hogy a társuk mindent megtesz értük és nem gondolnak abba bele, hogyha ők ezt nem viszonozzák, elveszíthetik a párjukat. Nem becsülik meg a másiktól kapott szeretetet és odaadást. Sokszor bele se gondolnak abba, hogy lehet nem találnak jobb partnert, arról nem is beszélve hogy talán még hasonlót se. Ebből kifolyólag sokkal nehezebben is kötelezik el magukat valaki mellet, mivel úgyis lesz majd más. Valójában olyan mintha nem is lelki társat keresnének, hanem csak egy átmeneti barátnőt/barátot, aki addig ott van mellette, amíg nem lesz más. Még attól is megfutamodnak néhányan, hogy a másik elé álljanak, és elmondják, miért nem akarják tovább folytatni, mert nekik ez így kényelmesebb, de valószínűleg önmaguk se tudják, miért éreznek így…
Mindig lesznek olyan dolgok, amiben nem értenek egyet a párok, mivel mindenki teljesen más személyiség. Viszont tudni kell meghallgatni a másikat is, és néha el kell fogadni azt is, hogy van amiben nem nekünk van igazunk, ettől fog csak fejlődni a személyiségünk. Előfordul a másik véglet is, amikor az egyik fél próbálkozik viszont a másik fél a vita elkerülése érdekében mindenre rábólint… így létrehozva egy látszat békét. Ez a struccpolitika viszont egy idő után, amikor egyre több probléma lesz, felborul, és lehet akkor már sokkal nehezebb lesz helyrehozni a gondokat. Illetve az a fél, aki megpróbálja állandóan megbeszélni a problémákat, egy idő után azt érezheti nem elég fontos a másiknak. A másik fél, aki elnyomja magában az érzéseit és gondolatait csak annyit érez majd, hogy nem illenek össze párjával, mert mást gondolnak, amikor csak a kommunikáción kéne változtatnia.
Kép forrása: pixabay.com
Ha valamit nagyon el kéne sajátítania a mai fiataloknak az idősebb emberek mentalitásából, az a kapcsolatuk iránti kitartás és küzdés.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: