Vannak bizonyos sablon szövegek, amiket szeretnek előszeretettel hozzánk vágni a férfiak lezárásként. Sajnos ezt én is megtapasztaltam már. Nem mondanám magam túlságon bőbeszédűnek, de tény hogy szeretek dolgokat megbeszélni és van is véleményem róluk. Manapság nehéz megbízni sok emberben, így hát én is az elején mindig kicsit távolság tartóbb vagyok, de akiket megkedvelek, azokkal mindig sokkal közvetlenebb leszek. Amikor őt megismertem, ez valahogy nagyon gyorsan kialakult és úgy éreztem mindent megtudunk beszélni. Persze amikor már kezdtem nagyon megkedvelni, egyszer csak valahogy megváltozott nála valami, és minden indok nélkül ennyit kaptam lezárásnak: túl sok vagy nekem!
Kép forrása: unsplash.com
Kicsit furcsának találtam, mert az elején pont azt mondta, hogy tetszik neki bennem az, hogy kommunikatívabb vagyok. Ezután idővel kiderült, hogy az előző kapcsolata részben ezért is ment tönkre, mert nem bírta elviselni, hogy sokat beszélnek mellette. Nem éreztem ezt problémának, hiszen egyértelműen van olyan szituáció, amikor munkából hazatérve az ember nem vágyik másra csak fél óra csendre, de azért egy kapcsolatot nem lehet arra alapozni, hogy pár szóban megbeszéljük kinek milyen napja volt. De valahogy valami mégsem volt elég jó. Ez az, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy valóban mi lehetett a probléma, megkértem hogy beszéljük meg a dolgot, mert ha nem tudom konkrétan mi a baj akkor nem tudok változtatni. Viszont ehhez sajnos két ember kell, ha Ő nem akarja megoldani, csak gyorsan lezárni, akkor felesleges minden erőfeszítés, hisz Ő már úgyis eldöntötte hogy ez ennyi volt.
Nehéz elfogadni hogy vége van, főleg ha nem tudod mit csináltál rosszul, de muszáj elengedni a másikat. Nincs más választásunk… Ez a legnehezebb benne. Elengedni valakit, akit megkedveltél, és közben nem tudni miért kell elengedned. Bármi is az oka hogy így történt, ez is csak erősebbé tesz minket.
Kép forrása: unsplash.com
„A múlt egy csodálatos kifestőkönyv, és mi nagyon tehetséges színezők vagyunk. A kudarc élménye, vagy inkább emléke lassan vidám árnyalatba öltözik. És mi nap nap után egyre bátrabban vezetjük a kettős könyvelést, hogy aztán váratlan szembesülések hozományaként depresszióba amortizáljuk lelkünket. Miért? Miért vagyunk ilyen elképesztően idióták? Képtelenek vagyunk bármit is kezdeni az idővel, a mások és magunk döntéseivel. Mindent újracsinálnánk, állandóan elszalasztott ziccerekről, rossz húzásokról kesergünk, így rövidítve meg mindenkit. Nagy árat fizetünk, ha nem fogadjuk el a történéseket olyannak, amilyenek. A szeretet nagy bravúrja az elengedés. Így szép és teljes a lecke, amire tanít.” /Novák Péter/
Sokan nem képesek elfogadni, hogy a kapcsolatukban sokszor beszédesebb a csend.